Nem szeretnék csalódást okozni….

…senkinek.
Amikor elkezdtem az egyetemet, megfogadtam ( pedig 19 év alatt rájöhettem volna, hogy a fogadalmakat képtelen vagyok betartani), hogy mindent megteszek azért, hogy minél jobb eredménnyel zárhassam a félévet. Nem így lett. Mint megannyi fogadalmam, ez is megbukott. Senkit nem okolhatok a most kialakult helyzetért, csak saját magamat. Jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet, őszintén szólva lehetne sokkal rosszabb is, de magamhoz képest ez sem jó. Tudom, hogy ennél több vagyok.
Úgyhogy, mint megannyi más alkalommal, ezúttal is csalódást okoztam magamnak. Tulajdonképpen már megszokhattam volna… Pillanatnyilag úgy érzem, hogy felesleges írói karrierről ábrándoznom. Valami hang belül azt mondja, hogy én erre nem vagyok képes. Nem tudom, lehet h holnap már teljesen másképp fogom látni a dolgokat, tisztábban, jobban, most valahogy olyan. minden mindegy. Pedig mindig büszke voltam arra, hogy nem csak ” lógok a levegőben”, hogy majd lesz valahogy, hanem céljaim vannak, úton vagyok feléjük. Most nem ezt érzem. Nem vagyok biztos benne, hogy megtudom csinálni, hiszen még egy félévet sem vagyok képes végigvinni úgy, hogy igazán elégedett legyek. Még hátravannak a vizsgák, sokat javíthatok, de jobb lett volna, ha már azoknak is úgy indulok neki, hogy minden rendben van. Most valahogy nem. Nincsenek rendben a dolgok. Ahelyett, hogy nekiülnék a tananyagoknak, először azzal kell foglalkoznom, hogy a gondolataimat helyrerázzam. Ez nem jó szemlélet, én is tudom, nem kellene ennyire negatívan állni a dolgoknak. Talán bennem van a hiba..